Huszár Vendéglő – Örvényes

Örvényes

Bemutatkozás

A forgalmas észak balatoni út, a 71-es, áthalad a községen. Sokan csak átsuhannak ezen az ősi településen anélkül, hogy rápillantanának, netán megállnának megnézni a barátságos hely nevezetességeit. Pedig higgyék el érdemes! Néhány méterre az úttól látható a falu legismertebb műemléke a vízi malom. Erről már 1211-ben említést tesznek a tihanyi apátság birtokainak összeállításakor. Azóta is folyamatosan üzemel fontos ipartörténeti emlék, melyet csoportos és egyéni kirándulók ezrei látogatnak évente.

Tihanytól hét kilométerre a műemlék-vízimalom szomszédságában áll vendéglőnk. Kétszer negyven fős különteremben és a száz fős fedett teraszon várjuk kedves vendégeinket. A teraszról ráláthatunk a saját ingyenes parkolóra, fedett kerékpár tárolóra, gyermek játszótérre. A balatoni bringakörút vendéglőnkkel határos, vendégeink kerékpárjaikat a fedett tárolóba az étteremből jól láthatóan helyezhetik el, míg az étterem szolgáltatásait igénybe véve felfrissülnek. Örvényesen avatták fel a 26,2 kilométer követ, ami a Balatonalmádiból kiinduló Balaton körüli kerékpárút, ponttól való távolságot jelzi. Konyhánk alapvetően magyaros jellegű, balatoni hal félékből bőséges választékot kínálunk és a nemzetközi ételválasztékot is kielégítjük.

Az étteremben Széchenyi kártyát, étkezési utalványt is elfogadunk. „Balatoncard”-dal rendelkező vendégeinknek kedvezményt biztosítunk. A számla bankkártyával is kiegyenlíthető. A vendéglő Húsvéttól Mindenszentekig várja szeretettel a betérő megfáradt, éhes, szomjas vendégeket. Ételeinkhez a jellegzetesen zamatos helyi borokat – köztük a sajátjainkat is – ajánlunk. A Vendéglő ma a Huszár Pincészet részeként üzemel. A nagy családi hagyományokra és tapasztalatokra alapuló borászat minden évben jó minőségű borokkal örvendezteti meg a borbarátokat. Szőlőfajták: Olaszrizling, Kékfrankos, Rizlingszilváni, Merlot. Borkóstolási lehetőség helyben vagy a pincészettől 120 méterre, Örvényes határában, a műemlék vízimalom szomszédságában a Huszár Vendéglőben adott. A Pannon-tenger réteges üledékeiből táplálkozó szőlők gömbölyű ízvilágot eredményeznek.

Szívesen kóstoltatjuk borainkat – melyek a balatoni borainknak megfelelően íz-, zamat-, tájjellegűek. Büszkék vagyunk borlovagrendünk zászlós borára, Olaszrizlingünkre, de a reduktív tárolásnak köszönhetően fiatalos Rizlingszilváni borunkra is. A borok kóstolásánál javasoljuk azok összehasonlítását egymás utáni bírálatát, mely a gyakorlatlan vagy kezdő borkóstolót is fogyasztóink táborába csalogat. A Vendéglőben a választott borhoz megfelelő ételeket is kínálnak illetve az itt töltött időt egyéb szervezett programok is színesítik. A Vendéglőhöz panzió is tartozik, így a megfáradt vendégek itt is megpihenhetnek. Minden szerda és szombat este élőzenével várja a vendégeket a vendéglő.

Élménykártya kedvezmény
Galéria
Helyszin
Elérhetőségek
Nyitva tartás: márc. 11. - okt. 31.09:00-21:00
Kérdésed van? Írjon nekünk!
Élménykártya vásárlása
Élménykártya

Az élménykártya megvásárlásával a Balaton számos helyén kedvezmények is meglepetések várják az utazókat.