Élménytípus: Természet

Kőhegyi Kilátó Terasz – Zamárdi

A Zamárdi Kőhegyi Kilátó Terasz   Szeretettel várjuk régi és új vendégeinket, a Balaton legszebb panorámájú kilátójának tőszomszédságában található Kilátó borozóban. Finom ételek, kiváló helyi borok társaságában élvezheti a mesés Balatoni panorámát. „Ahol a szőlő terem ott van az ég mosolya” (Platón) A Balaton legszebb panorámájú kilátójának tőszomszédságában.

Margó Ede tér – Zamárdi

A Margó Ede teret a 2017. évi szezonnyitó, pünkösdi program keretein belül került sor, akkor alakították ki és adták át. A tér, az ő nevét már viselő sétányon került kialakításra kör alakban, közepén két lépcsős emelvényen áll a szobor. A tér előtt egy képletesen megépített kapu áll, míg a tér nyitott, csillag irányban, kövekkel kirakott …

Margó Ede tér – Zamárdi Read More »

Szamárkő – Zamárdi

Az érdekes, sziklatömböt Zamárdi nyugati végén, a Kiserdő dombhajlatai között találjuk meg. Az erősen lekopott, hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén “tűzgödröt” látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A közelben álló kisebb kövön pedig két nyom látható. A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus Szűz Máriával …

Szamárkő – Zamárdi Read More »

Zamárdi kikötő

A Balaton keleti medencéjének déli partján található Zamárdi kikötője. A kis vitorlás- és csónakkikötő közforgalmú, de a sekély vízmélység miatt csak kis merülésű hajóknak sikerül kikötni. A parti oldalon és a nyugati móló partfalánál 47 vascölöpös kikötőhely található. A lehetőségek szerint a vendégek számára is biztosítanak helyet. A nyugati móló tövénél található egy kishajó sólya. …

Zamárdi kikötő Read More »

Szerelmesek hídja – Zamárdi

A Balaton egyik legromantikusabb pontja vár Zamárdiban, a Margó Ede sétány mentén. Az itt található Szerelmesek hídja egyenesen a Balaton szíve szoborhoz vezet, és lehetőséget biztosít arra, hogy a párok jelképesen is megerősítsék egymás iránti hűségüket.

Kőhegyi Kilátó – Zamárdi

A várostól délnyugatra emelkedik ez a szép környezetű, kiváló szőlőtermő, csodálatos panorámát nyújtó magaslat, romantikus pincéivel, hétvégi házaival.   Nevét feltehetően a talajból kiálló kövekről kaphatta, ezek ugyanis csak itt találhatók, a környező dombokon sehol. A Szamárkőtől kellemes sétával a pincesoron nézelődve feljuthatunk a Kőhegy tetejére (219,8 m), ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk. Előttünk csillog …

Kőhegyi Kilátó – Zamárdi Read More »

Balaton Szíve szobor – Zamárdi

A Tihanyi Bencés Apátságot is lehet látni a zamárdi Balaton szíve szobor szív alakú nyílásán átnézve.   A szobor 2012. júniusában készült el két nagyméretű, a pálkövei bányából választott vörös homokkőből. A Balaton Szíve tér neve a Balatoni Játszadalom rendezvény során a vízben sok száz ember kézfogásával évente létre jövő szívre utal. A Balatoni Játszadalom …

Balaton Szíve szobor – Zamárdi Read More »

Töreki Tanösvény – Siófok

Töreki városrész mellett meghúzódó csendes völgyet 1994-ben nyilvánították védetté. A természeti értékek és a hangulatos táj megőrzése mellett fontos cél, hogy a kirándulni vagy pihenni vágyó látogatóknak megfelelő környezetet biztosítson. A tanösvény bemutatja a tavak, vizes élőhelyek, különféle erdők és rétek élővilágát, a madármegfigyelő torony pedig bepillantást enged a gazdag madárvilág életébe. A tanösvény hossza …

Töreki Tanösvény – Siófok Read More »

Millennium Park – Siófok

Séta a siófoki Millennium parkban Siófok városának központjában, közvetlenül a vasútállomásépülete előtt található a Millennium park, amely korábban Baross park néven volt ismert. A 16 ezer négyzetméteren elterülő park a kellemes pihenési lehetőséget nyújt a városlakóknak és a látogatóknak. A park kialakításának építési munkái 1993 novemberében kezdődtek és 1994. június 15-én lett átadva a siófoki polgároknak. A …

Millennium Park – Siófok Read More »

Vizek háza élménypark – Zamárdi – Siófok

A Vizek háza a Balaton vízgyűjtőjén, a Siófok-Törekiben található természetvédelmi területen, valamint annak közvetlen szomszédságában, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. zamárdi telephelyén épült meg. Az új, edukációra és szemléletformálásra egyaránt alkalmas élményparknak egy bemutatóterem, egy vizes játszótér és egy tanösvény is a része. Míg a bemutatóteremben egyebek mellett az élményszerű ismeretszerzést támogató installációk, oktatási anyagok, …

Vizek háza élménypark – Zamárdi – Siófok Read More »