Keszthely legnyugodtabb övezetében, a Zámor térségben 2012. április 28-án nyitotta meg kapuit. A város e részét egészen az 1980-as évekig csupán szántóföldek és legelők borították. A 90’-es évektől napjainkig azonban a térség folyamatosan fejlődik, melynek egyik ékköve az egyre szépülő Libás strand, ami mellett közvetlenül Keszthely város hajókikötője is helyet kapott.
A családi vállalkozás több mint 30 éve tevékenykedik a gasztronómiában. A család ez idáig bérleményként üzemeltetett vendéglátóegységeket, ellenben családi és baráti összefogással egy saját éttermet nyitott, melyben szeretnének a gasztronómiai élvezetekre fogékony vendégkör megelégedésére is tevékenykedni.
Egységen belül három nagy vendégfogadó részre szeparálható, ami lehetővé teszi akár egyidejűleg is több, kisebb- nagyobb rendezvény, így például konferenciák, lakodalmak lebonyolítását, összességében 180 fő befogadását.
Évszaknak megfelelően választhatják az étterembe betérők a teraszt, a klimatizált termeket, vagy a zárható, körben üveges kerthelyiséget is. A legkisebbekre gondolva pedig játszósarok lett kialakítva. Technikai felszereltségben segédkezve, szükség szerint kivetítő vásznat, LCD televíziót biztosítva csoportoknak.