Bemutatkozás
A fonyódi Halász szobor a fonyódi halászoknak és halásztelepnek állít emléket. Az áruház parkolója helyén működött régen a halásztelep, mely a helyiek életében évszázadon át meghatározó volt. A szobrot Demeter István készítette és 2017 július 14-én avatták fel.
Az első uradalmi halász, aki név szerint ismert, már 1787-ben Fonyódon élt. Ebben az időszakban több uradalmi cselédnek és családjának jelentette a megélhetését a Balaton halászata, mivel magasabb megélhetési színvonalat és szabadabb életet jelentett, viszont ugyanúgy szegény embereknek számítottak.
A fonyódi Halásztelep a 20. század elején épült. Három hosszú épület volt, órási, náddal fedett jégvermekkel, mely a múlt század eleje óta 2008 tavaszáig működött. A helyi önkormányzat elismerve halászok munkásságát, 2009-ben Fonyód Polgáraiért díjat adományozott a Fonyódi Halásztelep egykori dolgozóinak.