Fügekert – Zánka

Bemutatkozás

A Fügekert Bed&Wine egy régi épületben kialakított, gyönyörűen felújított vendégház és étterem Zánka Fő utcáján. Egy család az eredeti hangulatot megőrizve varázsolt belőle otthonos és gyerekbarát helyet a környék egyik legszebb teraszával. A kert végében egy kis játszóteret is létesítettek. Az étterem része nemcsak szállóvendégeknek, hanem külsősöknek is egyaránt látogatható, viszont előtte szükséges bejelentkezni.

Kínálat

A hely gasztronómiai vonala összekapcsolódik Tóth Attila séffel, aki több nagysikerű vendéglátóegység beindításában vállalt jelentős szerepet. A reggelit helyi termelők által biztosított kézműves termékek felhasználásával készítik, valamint a házi lekvárok, sajtok és felvágottak is háztáji termelésből kerülnek az asztalra. A hangulatos teraszon brunch jellegű ebédet és vacsorát is el lehet fogyasztani. Az ételek mellett érdemes megkóstolni a Káli-medence legfinomabb borait, és a házi szörpöket.

Megközelítés

A Fügekert Bed&Wine szálláshely és étterem a zánkai Fő utcán található, a strandtól körülbelül 1,5 km-re. Az autóval érkező vendégek az épület előtt ingyenesen parkolhatnak. A Fő utcai buszmegálló 1 perc sétával megközelíthető.