Balatonföldvári Szent Kereszt templom

A római katolikus templom a vasútállomás előtti szép parkban áll. A második világháború alatt épült vörös homokkőből, neoromán stílusban. Alapkőletételére 1 941-ben került sor. A gyorsított építkezés következtében már 1943-ban, az üres falak között tábori misét tartottak.

Szentélyének ablakait Szappanyos Béla zamárdi születésű szobrászművész tervei alapján Kondor Béla készítette, és az ő alkotása az oltár feletti feszület is. Kovácsolt vas oltára Farkas Ferenc remeke. A templomban nyaranta hangversenyeket rendeznek.