Jókai Mór Emlékház – Balatonfüred

Balatonfüred

A Jókai Mór Emlékház felújítása, hét évvel ezelőtti megnyitása a Magyar Irodalmi Emlékházak Szövetségének kiemelkedően sikeres eseménye volt. Része egy olyan sorozatnak, amely a nemzeti irodalomhoz, nyelvhez, történelemhez való kötődést, a helyi és kollektív identitás megerősítését tűzte ki célul. A műtárgyakon, letűnt korok sajátos hangulatait idéző tárlatokon keresztül, az írói világokat bemutató kiállításokon keresztül biztos fogódzót kínálnak a folytonos változások közepette az egykor volttól a ma felé kanyargó ösvényeken.

Története

Jókaiék 1867-ben, rokonuk, egy helyi fürdőorvos tanácsára vásároltak telket Balatonfüreden, majd három évvel később vehetik birtokukba az egyedi és nagyvonalú, nyaralóépítészetben is kiemelkedő neoreneszánsz-klasszicista elemeket keverő villát. 1889-ben, felesége halála után az író megvált az ingatlantól, amelyet későbbi tulajdonosai a változó igények szerint részben átalakítottak.

1954-től kiállítóhelyként működik, az író özvegyétől megvásárolt hagyaték jelentős része, amelyet a Petőfi-Ház, majd jogutódja, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményei gondoznak, hagyományosan itt került bemutatásra.

Kiállítás

A kiállítás látványa tehát Jókai Mór, Laborfalvi Róza és családjuk balatonfüredi életébe nyújt bepillantást a hétköznapi élet hangulatának felidézésével. A hagyatékban megőrzött bútorok és tárgyi emlékek méltó bemutatását, a tárgyi kultúrának a kort megidéző, díszletszerű feldúsítása egészíti ki, azt az érzést keltve a látogatóban, „mintha még mindig itt élnének a villa tulajdonosai”. Tágabban értelmezve felidézi a kor stílusát és hangulatát, másrészt díszletszerűségével utal Jókai regényeinek háttérvilágára: az egész villát a valóság konkrét tárgyaiból, történeteiből kiinduló regényes képzelet hangulata járja át.

Mikszáth Kálmán találó megállapítása szerint Jókai „költészetének aranykora” teremtődhetett meg Balatonfüreden. A villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, Az arany embert, valamint több Balatont népszerűsítő novelláját is. A kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezte, amely 2011-ben elnyerte a Múzeum Café Díjat.

Kurátor: Dr. Kalla Zsuzsa gyűjteményi igazgató, Petőfi Irodalmi Múzeum

Élménykártya kedvezmény
Galéria
Helyszin
Elérhetőségek
Nyitva tartás: hétfőZárva keddZárva szerda10:00-18:00 csütörtök10:00-18:00 péntek10:00-18:00 szombat10:00-18:00 vasárnap10:00-18:00
Kérdésed van? Írjon nekünk!
Élménykártya vásárlása
Élménykártya

Az élménykártya megvásárlásával a Balaton számos helyén kedvezmények is meglepetések várják az utazókat.